A legkegyetlenebb ausztrál sorozatgyilkosokról szóló függetlenfilm biztos, hogy megjegyezteti velünk az elsőfilmes rendező Justin Kurzel nevét. Még a legrosszabb rémálmainkban is elő-elő fog bukkanni, az enyémben legalábbis biztos. Egyébként egy nagyon erős és nagyon jó filmmel van dolgunk, csak bírjuk megemészteni, de legalább végignézni.
A történet egy Snowtown nevű kisváros szélén játszódik, ahol a borzalmak történnek. Ahol csak borzalmak történek. Az egyedülálló anya négy fiát próbálja nevelni, igen kevés sikerrel. Amikor kivesz egy szabad délutánt megkéri a szomszédot, hogy vigyázzon pár órára a gyerekeire. Míg távol van, a férfi a három kisebb gyerekét molesztálja és fényképeket készít róluk, akiket mindez körülbelül annyira lepi meg, mint hogy kihűlt a leves. A nő teljesen cselekvésképtelen, semmi ereje és eszköze nincsen ahhoz, hogy ezt megtorolja a szomszédon. Mikor már minden veszni látszik lép be az életébe a melegszívű, gondoskodó Frank, aki kezébe veszi a családot. De a mosoly mögött egy elmebeteg szociopata rejtőzik, aki úgy dönt felveszi a harcot a molesztálókkal, melegekkel, narkósokkal vagyis a söpredékkel. Közben teljesen beleépül a családba, a gyerekek apjukként tekintenek rá, tisztelik és bárhová követnék.
A film első öt perce után meg kellett fogadnom, hogy semmi áron nem veszem ki, végignézem. Az elmúlt évek egyik legzavaróbb és legzsibbasztóbb filmje szinte minden egyes képkockája csak még jobban a földbe döngöl, utoljára ilyet szerintem a norvég Kiállhatatlan alatt éreztem. Az elénk táruló világban nincsen semmi jó. Sem az elején, a közepén meg pláne, de a végén sem engedi meg nekünk a megkönnyebbülést, semmiféle feloldozást nem kapunk. Egy olyan világot látunk, ahol az emberek egy teljesen felbomlott és romlott morális értékekkel cselekednek a mindennapjaikban és túl. A film végére azt veszem észre, hogy már nem is az ágyamból nézem hanem abból már teljesen kiesve, a földön ülök és összehúzott testtel próbálom magam megvédeni a teljes rothadástól. Leakarok fürdeni, lemosni magamról a film alatt rám ragadó mocskot, meg is teszem, de kevés sikerrel. Azt hiszem ilyen egy erőteljes film. A Snowtown egy nagyon erőteljes és tényleg nagyon jól összerakott film, de embert próbáló megnézni.
A legkülönlegesebb pontja a filmnek a színészi játékok. Annyira ügyes szinte mindenki, hogy egy pillanatra sem gondolkodom azon, hogy most egy filmet nézek és persze a történet alapból is igaz. A főszereplő fiú és a férfi közötti különleges kapcsolat annyira tökéletesen van megformálva, hogy csak tátom a szám. A soha nem cselekvő és magát őrlő anyáról nem is beszélve, aki felismeri mekkora hibákat követett el és követ el folyamatosan, de képtelen változtatni. Talán ő az egyetlen ember a fia(i) környezetében, aki még nem teljesen elkorcsosult. A néha már-már dokumentarista módon bemutatott történet annyira valóságos, hogy a csontomig hatolt. A forgatókönyv baromi erős, pont annyit mutat mindenből amennyit kell, akkor amikor kell. Rengeteg különböző ember nagyon erős érzelmeit látjuk hihetetlen kegyetlenséggel vegyítve. A filmzene is irigylésre méltó.
Értékelés:
imdb.com: 6.8/10 rottentomatoes.com: 93%
Általában nem szoktak ennyire intenzív érzéseket kiváltani belőlem a hasonló filmek, lehet azért szeretem ennyire. Ez az a film amit egyértelműen nem ajánlok mindenkinek, de ha nyitott vagy a hasonló drámákra, akkor mindenképp nézd meg, mert egy nagyon erős műről van szó. Ha nem érezném magam ennyire kiüresedettnek és megtépettnek lehet, hogy adnék egy 10 pontot a filmnek, de a világvége hangulat miatt 'csak' 9/10.
