Ha ünnep és sok-sok sztár, akkor mindenki mosolyogva gondol a karácsonyi filmek etalonjára az Igazából szerelemre. Ezt a sikert lovagolta meg már tavaly is Gerry Marshall a Valetin Nappal, de most még tovább ment és a sztárok számát megduplázta. A végeredmény a feltűnő arany plakáttal ellentétben olyan halovány és elfuserált, hogy már zavarni sem tudott.
A film tele van elsőosztályú színészekkel, a szinte egyetlen viccével élve "itt több celeb lesz, mint a rehabon", akik tulajdonképpen már egyedül is elvinnének a hátukon egy saját mozit óriási bevétellel, most tucatjával vannak és ebbe is buknak bele. A készítők úgy érezhették, hogy a sok név egymásmellé válogatásával ők a munka nagy részét már el is végezték, és hátradőltek a székeiken és vártak, hogy mi fog történni. A végeredményen ez meg is látszik. Rettenetesen klisészerű és baromi giccses, de ezen túl tudtam tenni magam, egy aranyos film volt a Szilveszter éjjel kedves mondanivalóval, csak igazából erre már senki sem kíváncsi.
A rengeteg sztár miatt baromi sok cselekményszálat kellett beleépíteni a történetbe, így a játékidő 120 perces lett, de még így sem tudott a sok kis szösszenet egy egész kerek történetté összeállni. A szokásos a-végén-összeérnek-a-szálak természetesen megvolt, meg mégsem, de ha láttál már életedben filmet akkor nagy meglepetések nem érhetnek alatta, de mint sok minden mást, ezt sem vártam el a filmtől. A filmet akár mondhatnánk a Valentin Nap folytatásának is, bár a történet hiánya miatt ez nem igazán lehetséges és már a műfaji besorolásával is gondba vagyok. A történet vígjáték, de mégsem, romantikus, de mégsem és dráma is, de mégsem, ugyanis ezt a hármat próbálja keverni a film, de pont úgy adagolja, hogy az egyik megöli a másikat. Pedig a film magához képest elég farsúlyos témákkal is foglalkozik: előkerül az iraki háború és a rákos papa is (De Niro), aki épphogy még láthatja a gömböt leereszkedni éjfélkor. Hát az élet nehéz, de ha megvan a csók amikor üt az óra, ez már nem is számít.
Szinte az összes szereplőnek jutott egy nagy monológ, ami még talán nem is lett volna annyira kellemetlen, mint amennyire elsült, hogyha ismertük volna bármelyiküket is, ha kaptunk volna egy minimális betekintést az életükbe, de ennek híján így csak pislogtunk, míg ők hullatták hol a boldogság vagy esetleg a szomorúság könnyeit.
Bár én jól éreztem magam a film alatt, nem tudom tiszta szívvel ajánlani senkinek. Igaz, szerintem a szereplőgárdája sokkal érdekesebb és jobb is, mint a Valentin Napnak volt, de sajnos még annak a színvonalát sem tudta megütni. Még több nagy név, még több cselekmény és még nagyobb káosz. Ami egyedül megtudta dobogtatni a szívemet az Lea Michele és Michelle Pfeiffer volt, mindkettőjüket imádom, Lea virágzott és számomra a végén megkapta a neki legméltóbb helyet - a Times Square óriáskivetítőjét óriási tűzijáték közepette. Haha. Pfeiffer szála volt a legizgalmasabb és a legemberibb, egy szorongásokkal és reményekkel teli nőt alakított, aki az év utolsó napján még szeretné ha az újévi fogadalmai teljesülnének és ehhez kéri a hordár fiú (Efron) segítségét, hogy teljesítse a kívánságait cserébe a legmenőbb parti belépőiért. Tündéri volt, sokszor megmosolyogtatott.
Értékelés:
rottentomatoes.com: 6% imdb.com: 4.7/10
A mellettem ülő hölgy a film végén azt mondta, hogy az utolsó öt perc jobb volt, mint az egész film. Ezalatt a főcím alatti bakiparádét értette. Sajnos igaza volt. A részlet alatt Pink énekelte nekünk a Raise Your Glass-t, ami tényleg jobban ütött, mint az egész film, a megrendezett bakiparádé most először viszont tényleg vicces volt. Lea Michele gyönyörűen énekel, szilveszterkor a szeretetet és az új reményeket ünnepeljük, és majdnem (!) mindig kapunk egy új esélyt. De ezt már mind tudtuk, ezért nem kell kifizetni egy mozijegy árát. Jólelkű leszek és adok egy 5/10, de most nem vontam le azt a mínusz két pontot, amit a szinkron rontott a filmen. Egyébként jópofa.
