2011.10.28.
14:22

Írta: schisz-ocsi

Az 'anti' amerikai álom - legjobbak

 Az amerikai popkultúra és a mainstream hollywoodi filmek szinte mindegyike hirdeti az amerikai álom létezését, a tökéletes életet, ahol minden rózsaszín és egyszerű. Ebbe azért mi itt Európában is kaphatunk egy kis betekintést, köszönhetően a villámgyors világot átszelő kommunikációnak Bár ez messze nem jelenti azt, hogy át is érezhetjük azt. Ezen akkor kezdtem el gondolkodni először amikor - nem tudom, milyen indíttatás folytán, de - a Clinton Foundation - Decade of Difference élő koncertsorozat-vetítését néztem órákon keresztül. A lényeg az, hogy az előadok és Clinton elnök is a beszédében megállás nélkül a nemzet nagyságáról és az amerikai álom éléséről beszéltek, ami belőlem nagyon vegyes érzelmeket váltott ki. Főleg ha saját nemzetemre vonatkoztatom a hallottakat, és éppen ezért azt mondom, hogy: 

Az amerikai álom propaganda és elsősorban nem nekünk szól, hanem akiknek élni kellene. Ha látják, talán elhiszik, hogy azt élik, és biztos van aki éli, de az emberek ott is depressziósak, drogfüggők, megcsalják egymást, fiatalokat molesztálnak meg naponta és nem tudnak, mint kezdeni az életükkel, érzelmeikkel. A következő összeállításban az amerikai álmot tervezem összerombolni. Elsősorban remélem sikerül és azt is, hogy nem vagyok túl negatív. A lista nem bár nem móka és kacagás, de nem is szörnyen depresszív, a filmek mindegyike amerikai, így nem csak mi, európaiak hazudtoljuk meg az ámítást.

Ha valaki akár egy is filmet talál a listában ami megtetszik neki és megnézi, akkor már megérte az erőfeszítés, a lista összeállítása. Szóval jó szórakozást! :-) 

A sorrendtől megint eltekintek, és a tomatometer százalékos értékelése, nem a film pontozása hanem a rottentomatoes.com honlap alapján összegyűjtött kritikák pozitív aránya százalékban. Így, ami mondjuk 50% az nem jelenti azt, hogy rossz, hanem 'csak' a krtikák fele volt pozitív (egyébként 60% fölötti eredmény már jónak számít).

Hesher (2011)

Joseph Gordon-Levitt és Natalie Portman. TJ egy átlagos amerikai kisfiú, akinek az anyja elhunyt egy autóbalesetben, próbálja túlélni a mindennapjait, amikor egyszer csak kérdés nélkül beköltözik a 'kissé' vad és nyers stílusú idegen (Levitt). Amúgy egy kedves történet.

7/10

Tomatometer: 54%

Előzetes:

https://www.youtube.com/watch?v=HXKRKpvv3SU

 

 

Táncos a sötétben (2000)

 Selma (Björk) a cseh anya azért költözött az államokba, hogy ott megkeresse a pénzt a fia szemműtétjére a pénz, nehogy megvakuljon, mint ő. Ahogy veszti el a látását a világot egy teljesen más szögből kezdi el észlelni: hangok alapján. Különleges film, különleges stílus, rettenetesen depresszív. Ja, és amúgy meg musical (ugyebár a főszereplő a tehetséges énekesnő)! A rendező Lars von Trier.

 7-8/10

Tomatometer: 68%

https://www.youtube.com/watch?v=I6Oc3Oe_LpQ

 

 

Amerikai szépség (1999)

Szerintem a filmet nem kell bemutatnom, legalábbis remélem. Ha nem láttad, akkor mindenképp pótold. Sam Mendes alkotása.

10/10

Tomatometer: 88%

 https://www.youtube.com/watch?v=6Q3ltyPJJMQ 

 

 

 

 

Precious - A boldogság ára (2008)

 A fucked up generation listámon már korábban első helyen szerepelt, de ebbe a listába is tökéletesen beleillik. Egy film egy nehéz sorsú amerikai lányról.

10/10 (azt hiszem ennyit adtam legutóbb)

Tomatometer: 91%

  https://www.youtube.com/watch?v=3UeJD031qRc

 

Tiszta napfény (2008)

A lista talán egyik legkönnyebb darabja. Egy vígjáték/dráma egy testvérpárról, akiknek a munkája, hogy különböző gyilkossági helyszíneken takarítanak. Baromi jópofa. 

A Little Miss Sunshine producereitől (egyébként az is tökre beleillene a listába). Amy Adams, Emily Blunt.

8/10

Tomatometer: 72%

 https://www.youtube.com/watch?v=Wf5S-1tJlg0 

 

 

Ütközések (2004)

Megjelenése évében megkapta a két legfontosabb Oscart, a legjobb film és legjobb forgatókönyv. Talán az egyik legjobb film a rasszizmusról a 21. századból. Sok-sok kisebb történetet ölel fel a film és rakja össze egy egésszé. Sok-sok híres színész, a rendező Paul Haggis. 

9/10

Tomatometer: 76%

  https://www.youtube.com/watch?v=durNwe9pL0E

 

Facér Jimmy

 Jim egy kisvárosi depressziós férfi, aki kudarcot vallott NY-ban ezért visszaköltözik a szüleihez. A bátyja a lelkesítő beszélgetésük után öngyilkosságot kísérel meg. Kb. ilyen pozitív a forma. Casey Affleck, Liv Taylor.

A film egyébként nagyon vicces és sokkal szórakoztatóbb, mint gondolnád. 

7.5/10 

 Tomatometer: 60%

  https://www.youtube.com/watch?v=hXJ114gtiWY

 

Kamera által homályosan (2006)

A legdurvább trip, amit eltudsz képzelni. 

8/10

Tomatometer: 69%

https://www.youtube.com/watch?v=TXpGaOqb2Z8  

 

Az órák (2002)

Három nő, három korból, három boldogtalan élet. Benne van az összes kedvenc színésznőm: Meryl Streep, Julianne Moore, Toni Collette, Claire Danis. 

Zseniális film, rengetegszer láttam, bár elég kegyetlen. 

10/10

Tomatometer: 81%

  https://www.youtube.com/watch?v=4tnvZxxRjXA

 

 

 

Szabadság útjai (2008)

Az Amerikai szépség rendezőjének egy másik filmje a listában. A kertvárosi környezet megmaradt, a kor más. Friss házaspár a kertvárosba költözik, hogy családot alapítsanak. Az életük nem úgy alakul, ahogy eltervezték. Titanic szerelmes párja, újra egy moziban.

Iszonyatosan durva 'melo'dráma. Engem napokig hazavág akárhányszor megnézem (2x láttam és egy életre elég volt - de nagyon jó). 

8/10

Tomatometer: 68%

 

 

 

Fél Nelson (2006)

A külvárosi tanár és egy diákjának a különös kapcsolatáról szól a film. Dan (Ryan Gosling) egy súlyos drogfüggőséggel szenvedő fiatal, aki akkor kerül közeli kapcsolatba diákjával, mikor az megtalálja a tornaterem öltözőjének mosdójában belőve a földön. 

Baromi jó film, imádom! 

10/10 (nekem)

Tomatometer: 90%

  https://www.youtube.com/watch?v=BNdg2Ds3Fpw

 

 

A boldogságtól ordítani (1998)

A film egy rettenetes képet fest Amerika kispolgárairól: mindenki beteg, vagy gyilkos, pedofil esetleg tolvaj. Baromi nyomasztó ennyi esetlen embert látni egy filmben és ami a legzavaróbb, hogy mindenki átlagos (és úgy ilyen sérült). A boldogságtól senki nem fog ordítani az tutifix. Philip Seymour Hoffman, Jane Adams, Jared Harris. 

Nagyon erős film egyébként és időnként vicces, bár legtöbbször kínodban nevetsz.

9/10

Tomatometer: 84%

https://www.youtube.com/watch?v=FkQ_JxoWUP8

 

Apró titkok (2006)

Okos, szép és felkavaró film megint csak az Amerika kisvárosi polgárairól. Titokzatos, finom színészi játékokkal. Én nagyon szeretem.

Patrik Wilson, Kate Winslet és Jennifer Connelly.

7.5/10

Tomatometer: 79%

https://www.youtube.com/watch?v=IiJLJd7cH1c

 

 

 

A hallgatás törvénye (2010)

Ez a film is szerepelt már a fucked up generation összeállításban. A 17 éves lánynak egyedül kell nevelnie a kistestvéreit, miután apja eltűnt, feltehetőleg meggyilkolták. Mikor jönnek az adóbehajtók a lány kénytelen útnak állni, hogy akár a pokolból is előkerítse az apját élve, vagy halva.  

Tökéletes!

10/10

Tomatometer: 94%

https://www.youtube.com/watch?v=5O8F8JtSVmI

 

Rekviem egy álomért (2000)

A legtöbben bizonyára ezt a filmet is látták már. Talán az egyik legkegyetlenebb képet festi a drogosokról. A film Darren Aronofsky mesterműve. Nekem néha már túl sok. 

7.5/10

Tomatometer: 74%

  https://www.youtube.com/watch?v=lgo3Hb5vWLE

 

 

  

Las Vegas, végállomás (1995)

Nicolas Cage egyetlen jó alkotása. A filmakadémia szobrocskával is jutalmazta játékát. 

Nicolas egy alkoholista írót alakít, aki mindenét eladja, hogy Vegasba menjen és halálra igya magát (szószerint - ezt az utat választja az öngyilkosságra). Elég kemény film.

8/10 minimum

Tomatometer: 89%

https://www.youtube.com/watch?v=UMlYWZgCIgo

 

 

A befagyott folyó (2008)

A kétségbeesett egyedülálló anya az egyetlen kiutat a gazdasági válságából abban látja, hogy illegális bevándorlókat kezd becsempészni az államokba egy befagyott folyón keresztül. 

Melissa Leo játéka teljesen magával ragadó, a film is bámulatos. Érdemes látni. 

9/10

Tomatometer: 87%

 https://www.youtube.com/watch?v=B5pPQdLN4mg

 

 

Candy (2005)

Én talán ezt a filmet szeretem a legkevésbé a listában, de tökéletesen beleillik, ezért nem hagytam ki. Rossznak nem rossz, de semmi eredeti nincs benne.

A történet egy drogos szerelmes párról szól, akik mindent megpróbálnak, hogy együtt tudjanak maradni. 

Heath Ledger, Geoffrey Rush.

 6-7/10

Tomatometer: 49%

  https://www.youtube.com/watch?v=zjSZJEu21tQ

 

Apu vad napja (2007)

Imádom! Egyik kedvenc (sajnos túl sokszor használom a kifejezést, így lassan elveszti a súlyát...).

Egy testvérpárról szól, akik kénytelenek újra kapcsolatba lépni egymással, mikor az apjuk élettársa elhuny és a családja kidobja a már kettyós férfit utcára. 

Két kedvenc színész: Seymour Hoffman és Laura Linney. 

10/10

Tomatometer: 89%

 https://www.youtube.com/watch?v=iu9G9OxHMhI

 

 

21 gramm (2003)

Ez is bizonyára sokatoknak ismert film. Az igazat megvallva már elég rég láttam, csak az érzésekre és képekre emlékszem, de az etalon. Ilyen drogos-féle megint csak. 

De amúgy szeretem:)

kb. 7/10

Tomatometer: 81%

https://www.youtube.com/watch?v=FZXR9ZrRR2c

 

 

 

Rachel esküvője (2008)

Anne Hathaway szinte egyetlen igazán jó alkotása, filmje. Rachel a nővére, akinek az esküvője alkalmából egy hétvége kimenőt kap a rehabról, de szigorúan csak állandó felügyelet mellett. Ahogy telik a hétvége mindenkiből egyre több sérelmet hoz elő a problémás lány újra-felbukkanása. 

Annak idején nagy Oscar-jelölt volt. 

8/10

Tomatometer: 85%

 https://www.youtube.com/watch?v=8tIvMUy8UDs

 

 

Jack Goes Boating (2010) 

Talán ez a film illik a legkevésbé a listába, de egy igazán elbűvölő darab Seymour Hoffman rendezésében. 

Egy szerencsétlen New York-i limuzinsofőrről szól, aki sehogy sem találja a helyét az életben és a párkapcsolatokban. 

7/10

Tomatometer: 67%

 https://www.youtube.com/watch?v=qy2LHwzPtno

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeinmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr623329791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása